A XXII. Országos Ijúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Verseny

A verseny lebonyolítása

A rendezvényre 2017. október 13-án, pénteken került sor. A versenyen négy versenytémában mérettek meg a jelentkező tanulók, ezek a következők voltak:

I. TÉMA
KEGYELETI PÁRNA KÉSZÍTÉSE

A feladat hagyományosnak tekinthető, most is az volt a kívánalom, hogy azok a kötészeti formák, melyeket – szeretteinkről való megemlékezéskor – leggyakrabban elkészítenek, mind esztétikailag, mind technikailag, a törvényszerűségek ismeretében kifogástalan munkák legyenek.
Minden versenyzőnek egy minimum 40 × 40 cm méretű kegyeleti párnát kellett készíteni. A párna alapja készen hozható, előre elkészíthető volt, de élő növényi részt nem tartalmazhatott. Technikailag bármilyen módon elkészíthető volt az alap, illetve a díszítés. Az elkészült munkának tartalmaznia kellett élő növényi részeket, vágott virágokat is. A díszítéshez szükséges növényt, növényi részt, termést, egyéb kiegészítőt a versenyzők hozták magukkal.
Az elkészítés ideje: 45 perc volt.

II. TÉMA
ASZTALDÍSZÍTÉS – „ŐSZI LOMBHULLÁS – VACSORA KETTESBEN”

A feladat egy 80×80 cm-es asztal díszítése volt, amit a szervezők biztosítottak. Az asztal nem volt helyettesíthető előre elkészített, hozott installációval vagy másik asztallal. Az asztallap tetszőlegesen borítható volt terítővel, vagy egyéb dekorációs anyaggal, akár egy másik asztallap is ráhelyezhető volt, de ennek a mérete nem lóghatott túl a meglévő asztallapon. A feladathoz minden anyagot a versenyzők biztosítottak. Az asztalt két fő részére kellett megteríteni. Az alkotásnak tükröznie kellett a címben szereplő témát, ennek megfelelően színes levelek felhasználása kötelező volt.
A feladat elkészítési ideje 60 perc volt.

III. TÉMA
TÉRBELI KOMPOZÍCIÓ KÉSZÍTÉSE

„ARANY JÁNOS: ŐSSZEL”
Idén ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját. Ez alkalomból a szerző Ősszel című verse adta az inspirációt a térkompozíció elkészítéséhez. A téralkotás minimum mérete: 0,8×0,8×0,8 m volt. A feladat térkompozíció készítése volt tetszőleges technikával, az alkotásnak a címben jelölt témát kellett feldolgoznia.
A feladat elkészítési ideje 90 perc volt.

IV. TÉMA
MEGLEPETÉSFELADAT

Az ún. meglepetésfeladatok témáját és kivitelezését teljes egészében a versenyen hirdettük ki. A feladat egy mohakoszorú bedíszítése volt. A feladat elkészítéshez az anyagokat a helyszínen biztosítottuk.
A feladat elkészítési ideje 45 perc volt.


A XXII. Országos Ifjúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Verseny versenyzői a kegyeleti kötészeti kategória készítése közben
(2017. október 13., fotó: dr. Honfi Péter)

RÁADÁSFELADAT – „Az ősz ajándékai”
A „ráadás” kategóriában – a fent jelzett módon – a versenyzőkön kívül további diákoktól is elfogadtunk nevezéseket. A feladat egy őszi termésdíszeket tartalmazó ajándékdíszítés készítése volt. A díszítendő, becsomagolt ajándék maximális mérete 40 × 40 cm volt. A díszítés bármilyen technikával készülhetett (ragasztás, tűzés stb.), tartalmaznia kellett élő virágot is.
A „RÁADÁSFELADAT” témában kiállított munkák értékelése és díjazása az I., II., III. és IV. témában készített versenymunkáktól elkülönített volt.
A versennyel egy időben a virágkötészetet oktató szaktanárok szakmai tanácskozására került sor, melyen gyakorlati bemutató is segítette a szakoktatók továbbképzését.

Zsűrizés
A versenymunkákat ebben az évben is független zsűri értékelte.
A zsűri tagjai voltak:
Pánczél Péter, a Magyar Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Szakmai Egyesületének elnökhelyettese, a zsűri elnöke
Mezőffy Tamás Európa bajnok mester virágkötő,
Tóth György virágkötő mester, a Magyar Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Szakmai Egyesületének vezetőségi tagja.

A „Ráadás – Őszi Asztaldísz” kategóriát értékelő különzsűri tagjai:
Dr. Klincsek Pál főtanácsos, a Virágkötő kalauz című könyv írója, a zsűri elnöke,
Bali Adrienne okleveles kertészmérnök,
Kereszty Kornél sziromképkészítő,
Dr. Reményi Mária Lujza ny. egyetemi adjunktus.

A zsűri értékelése alapján – még 2017. október 13-a éjszakáján – a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék munkatársai végezték el az eredmények összesítését, az oklevelek és emléklapok elkészítését, a díjak, díjcsomagok összeállítását.

Ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztó
Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között került sor 2017. október 14-én, szombaton, 11.00 órai kezdettel. A zsűri értékelése alapján legeredményesebb versenyzők ebben az évben is értékes jutalmakat, díjakat vehettek át, melyeket részben az egyetem vezetése, szervezeti egységei, részben szakmai partnereink, támogatóink ajánlottak fel.
A díjkiosztó ünnepséget a Földművelésügyi Minisztérium részéről dr. Harangozó Tamás kertészeti szakreferens tisztelte meg jelenlétével, aki az intézmények közötti csapatversenyben első helyen végzett Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium csapata számára adta át a minisztérium által felajánlott üvegkupát.
A díjkiosztó díszvendégei között köszönthettük dr. Palkovics László professzor urat, a Budai Campus rektorhelyettesét, dr. Hegedűs Attila professzor urat, a Kertészettudományi Kar dékánját, dr. Bálint György rubindiplomás kertészmérnököt és szponzoraink cégeinek vezetőit.

A díjazott versenyzők és átadott díjak felsorolását az alábbi táblázat tartalmazza.

Kategória

Hely

Díjazott neve

Díj

Felajánló

Kegyeleti

1.

Bősze Eszter

tárgyjutalom

Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Kertészeti Technológiai Intézet

Kegyeleti

2.

Pankovics Dominika

tárgyjutalom

Mezőgazda Kiadó Kft.

Kegyeleti

3.

Demendi Viktória

tárgyjutalom

Magyar Díszkertészek Szövetsége

Asztal

1.

Németh Tóth Dávid

tárgyjutalom

Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Asztal

2.

Demendi Viktória

tárgyjutalom

Magyar Kertészeti Szakképző Intézmények Szövetsége

Asztal

3.

Bősze Eszter

tárgyjutalom

Egyetemi Bonsai Club

Térkomp.

1.

Csapó Bernadett

tárgyjutalom

Tájépítészeti és Településtervezési Kar és a MAKEOSZ

Térkomp.

2.

Horváth Fanni

tárgyjutalom

Kauten Etnobotanikai Alapítvány

Térkomp.

3.

Németh Tóth Dávid

1 éves előfizetés

TermészetBÚVÁR szerkesztősége

Meglepetés

1.

Kató Szabolcs Áron

sziromkép

Kereszty Kornél sziromképkészítő

Meglepetés

2.

Somogyi Nikolett

tárgyjutalom

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Meglepetés

3.

Tarnai Odett

tárgyjutalom (kép)

Smithers-Oasis cég

Összesített

1.

Bősze Eszter

Radó Dezső Emlékdíj

rektor

Összesített

2.

Csapó Bernadett

Császi Katalin Emlékdíj

dékán

Összesített

3.

Horváth Fanni

Domokos János Emlékdíj

tanszékvezető

Ráadás

1.

Kovács Mirella

könyv

Magyar Kertészeti Szakképző Intézmények Szövetsége

Ráadás

2.

Steigervald Nóra

vásárlási utalvány

KETK Kísérleti Üzem és Tangazdaság

Ráadás

3.

Böröcki Petra

1 éves előfizetés

TermészetBÚVÁR Magazin

További különdíjak átadására is sor került, a TermészetBÚVÁR Alapítvány, a Kertbarát Magazin szerkesztősége, Szalontai Krisztina és a szervezők által felajánlott díjakat vehették át versenyzőink.
A rangos versenyben dobogóra nem került versenyzők az ünnepélyes díjkiosztó után vehették át emléklapjaikat, és további szponzori különdíjainkat. A felkészítő tanárok szintén emléklapot és jelképes ajándékot kaptak.

magyar