A XXI. Országos Ijúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Verseny

 

A verseny lebonyolítása

A rendezvényre 2016. október 14-én, pénteken került sor. A versenyen négy versenytémában mérettek meg a jelentkező tanulók, ezek a következők voltak:

I. TÉMA

KEGYELETI KERESZT KÉSZÍTÉSE

A feladat hagyományosnak tekinthető, most is az volt kívánalom, hogy azok a kötészeti formák, melyeket – szeretteinkről való megemlékezéskor – leggyakrabban elkészítenek, mind esztétikailag, mind technikailag, a törvényszerűségek ismeretében kifogástalan munkák legyenek.

Minden versenyzőnek egy 60 cm hosszúságú kegyeleti keresztet kellett készíteni. A kereszt alapja készen hozható, előre elkészíthető volt, de élő növényi részt nem tartalmazhatott. Technikailag bármilyen módon elkészíthető volt az alap, illetve a díszítés. Az elkészült munkának tartalmaznia kellett élő növényi részeket, vágott virágokat is. A díszítéshez szükséges növényt, növényi részt, termést, egyéb kiegészítőt a versenyzők hozták magukkal.

Az elkészítés ideje: 45 perc volt.

II. TÉMA

ASZTALDÍSZÍTÉS – „SZÜRETI KOKTÉLPARTI”

A feladat egy 80×80 cm-es asztal díszítése volt, amit a szervezők biztosítottak. Az asztal nem volt helyettesíthető előre elkészített, hozott installációval vagy másik asztallal. Az asztallap tetszőlegesen borítható volt terítővel, vagy egyéb dekorációs anyaggal, akár egy másik asztallap is ráhelyezhető volt, de ennek a mérete nem lóghatott túl a meglévő asztallapon. A feladathoz minden anyagot a versenyzők biztosítottak. Terítés nem volt szükséges, viszont a témának megfelelően, minimum két poharat el kellett helyezni az asztallapon. Az alkotásnak tükröznie kellett az őszi koktélparti hangulatát. Minden versenyző díszítésében jelen kellett legyen a következő három szín: sárga, narancssárga, piros.

A feladat elkészítési ideje 60 perc volt.

III. TÉMA

TÉRBELI KOMPOZÍCIÓ KÉSZÍTÉSE

„KUKORICAFOSZTÁS”
A téralkotás minimum mérete: 0,8×0,8×0,8 m volt. A feladat térkompozíció készítése volt tetszőleges technikával, az alkotásnak kukoricát is kellett tartalmaznia, bármilyen formában.

A feladat elkészítési ideje 90 perc volt.

IV. TÉMA

MEGLEPETÉSFELADAT

Az ún. meglepetésfeladatok témáját és kivitelezését teljes egészében a versenyen hirdettük ki. A feladat egy koszorú bedíszítése volt. A feladat elkészítéshez az anyagokat a helyszínen biztosítottuk.

A feladat elkészítési ideje 45 perc volt.

RÁADÁSFELADAT – „Adventi asztaldísz”

A „ráadás” kategóriában – a fent jelzett módon – a versenyzőkön kívül további diákoktól is elfogadtunk nevezéseket.

A feladat egy adventi asztaldísz készítése volt, melynek maximális mérete 40 × 40 cm. Bármilyen technikával készülhetett (ragasztás, tűzés).

A „RÁADÁSFELADAT” témában kiállított munkák értékelése és díjazása az I., II., III. és IV. témában készített versenymunkáktól elkülönített volt.

A versennyel egy időben a virágkötészetet oktató szaktanárok szakmai tanácskozására került sor, melyen gyakorlati bemutató is segítette a szakoktatók továbbképzését.

Zsűrizés

A versenymunkákat ebben az évben is független zsűri értékelte.

A zsűri tagjai voltak:

  • Boros Attila, a Magyar Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Szakmai Egyesületének elnöke, a zsűri elnöke
  • Katona Anna mester virágkötő
  • Rozsondai Attila mester virágkötő.

A „Ráadás – Őszi Asztaldísz” kategóriát értékelő különzsűri tagjai:

  • Dr. Klincsek Pál főtanácsos, a Virágkötő kalauz című könyv írója, a zsűri elnöke,
  • Bali Adrienne okleveles kertészmérnök,
  • Kereszty Kornél sziromképkészítő.

A zsűri értékelése alapján – még 2016. október 14-e éjszakáján – a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék munkatársai végezték el az eredmények összesítését, az oklevelek és emléklapok elkészítését, a díjak, díjcsomagok összeállítását.

 

Ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztó

Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között került sor 2016. október 15-én, szombaton, 11.00 órai kezdettel. A zsűri értékelése alapján legeredményesebb versenyzők ebben az évben is értékes jutalmakat, díjakat vehettek át, melyeket részben az egyetem vezetése, szervezeti egységei, részben szakmai partnereink, támogatóink ajánlottak fel. A díjkiosztó ünnepséget a Földművelésügyi Minisztérium részéről Harangozó Tamás kertészeti szakreferens tisztelte meg jelenlétével, aki az intézmények közötti csapatversenyben első helyen végzett Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium csapata számára adta át a minisztérium által felajánlott üvegkupát.

A díjkiosztó díszvendégei között köszönthettük dr. Tőzsér János professzor urat, a Szent István Egyetem rektorát, dr. Palkovics László professzor urat, a Budai Campus rektorhelyettesét, dr. Hegedűs Attila professzor urat, a Kertészettudományi Kar dékánját és szponzoraink cégeinek vezetőit.

A díjazott versenyzők és átadott díjak felsorolását a táblázat tartalmazza.

A XXI. Országos Ifjúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Verseny díjazottjai

Kategória

Hely

Díjazott neve

Díj

Felajánló

Kegyeleti

1.

Völgyi Nóra

tárgyjutalom

Temetőkertészek és Fenntartók Egyesülete

Kegyeleti

2.

Takács Dániel

könyvjutalom

Mezőgazda Kiadó Kft.

Kegyeleti

3.

Kálmán Fanni

könyvjutalom

Magyar Díszkertészek Szövetsége

Asztal

1.

Takács Dániel

tárgyjutalom

Élelmiszertudományi Kar, Magyar Mikológiai Társaság

Asztal

2.

Horváth Cintia

könyvjutalom

Magyar Kertészeti Szakképző Intézmények Szövetsége

Asztal

3.

Bolykó Dalma

bonsai

Egyetemi Bonsai Club

Térkomp.

1.

Horváth Cintia

folyóiratcsomag

tárgyjutalom

Tájépítészeti és Településtervezési Kar és a Kertbarátok Országos Szövetsége

Térkomp.

2.

Völgyi Nóra

CD-válogatás

Herman Ottó Intézet

Térkomp.

3.

Bolykó Dalma

1 éves előfizetés

TermészetBÚVÁR szerkesztősége

Meglepetés

1.

Völgyi Nóra

sziromkép

Kereszty Kornél

Meglepetés

2.

Takács Dániel

CD-válogatás

Herman Ottó Intézet

Meglepetés

3.

Kálmán Fanni

tárgyjutalom (kép)

Janzsó Tamás

Összesített

1.

Völgyi Nóra

Radó Dezső Emlékdíj

rektor

Összesített

2.

Takács Dániel

Császi Katalin Emlékdíj

dékán

Összesített

3.

Horváth Cintia

Domokos János Emlékdíj

tanszékvezető

Ráadás

1.

Molnár Ilona

könyv

Magyar Kertészeti Szakképző Intézmények Szövetsége

Ráadás

2.

Somogyi Nikolett

vásárlási utalvány

SZIE KETK Kísérleti Üzem és Tangazdaság

Ráadás

3.

Nana Piroska

könyvjutalom

Nemzetközi Akvarell Szövetség Magyarországi Tagozata

További különdíjak átadására is sor került, a TermészetBÚVÁR Alapítvány, a Kertbarát Magazin szerkesztősége és a szervezők által felajánlott díjakat vehették át versenyzőink.

A rangos versenyben dobogóra nem került versenyzők az ünnepélyes díjkiosztó után vehették át emléklapjaikat, és további szponzori különdíjainkat. A felkészítő tanárok szintén emléklapot és jelképes ajándékot kaptak.

Őszi Virágkötészeti Verseny 2016.

Részletek a XXI. Országos Ifjúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Verseny pályamunkái közül
(2016. október 14-16., fotók: dr. Honfi Péter)

magyar