Kiadványaink

Nyomtatott kiadványok


Dendrológia egyetemi jegyzet

Szerzők: Schmidt Gábor, Tóth Imre és Sütöriné Diószegi Magdolna
Megjelenés helye és ideje: Budapest, 2013.
Kiadó: Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
Terjedelem: 159 oldal
ISBN 978-963-503-541-0

Kiadványunk elsősorban a kertészmérnök alapszak hallgatói számára készült, akik ebből a jegyzetből ismerhetik meg a Szabadföldi dísznövénytermesztés tantárgy keretében elsajátítandó díszfákat és díszcserjéket. A tárgyban megjelent első jegyzet 2008-ban jelentősen átdolgozott formájának ez a második kiadása. A jegyzet anyaga a díszfaiskolák választékának csak egy részét, az eddig leginkább bevált fajokat és fajtáikat tárgyalja. A kertészmérnök hallgatókon kívül a Tájépítészeti Kar alapszakos hallgatói számára is ajánljuk.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


A megújult Budai Arborétum

Szerkesztette: Honfi Péter
Megjelenés helye és ideje: Budapest, 2012.
Kiadó: Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
Terjedelem: 98 oldal
ISBN 978-963-503-495-6

Az előszóból:
A Megújult Budai Arborétum című, rendhagyó arborétumismertető kiadvány megjelentetésének apropóját egy olyan nagyszabású felújítás-sorozat adta, melyre az azt megelőző 100 évben nem volt példa gyűjteményes kertünkben, és amely remélhetőleg még évtizedekig érezteti pozitív hatását.

A Budai Arborétum hazánk egyik leggazdagabb gyűjteményes kertje. A főváros szívében fekszik, a Gellért-hegy déli lábánál öleli körül a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusának épületeit.
Ezt a vidéket valaha szőlőskertek borították, amelyeket a XIX. század végén a filoxéravész pusztított ki. Dr. Entz Ferenc, az 1848-as forradalom és szabadságharc orvosa, itt alapította meg hazánk első kertészképző szakiskoláját, ennek tankertjéből nőtte ki magát a mai arborétum.
A területet az azóta eltelt több mint 150 évben körbenőtte a nagyváros, és a kertészek mellett a főváros többi iskolájának diákjai, valamint a természetbarát nagyközönség is rendszeresen látogatja. Elhelyezkedésénél fogva zöld oázis a főváros betonrengetegében és egyben hatékony eszköze a városban is megtartható élővilág megismertetésének, megszerettetésének, egyszóval a környezeti nevelésnek. Felismerve dendrológiai értékeit, környezetvédelmi jelentőségét, oktatásban és nevelésben betöltött fontos szerepét, a főváros a Budai Arborétumot 1975. március 5-én kelt határozatával természetvédelmi területté nyilvánította.
2010 nyara és 2012 tavasza között az arborétumban az utóbbi évszázad legjelentősebb, átfogó, komplex fejlesztései valósultak meg. Az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Program Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása program (KMOP-3.2.1/09-B) keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával olyan beruházásokra került sor, amelyek a kert megfelelő ökológiai és kerttörténeti állapotban való megőrzését szolgálják.
A projekt megvalósulása nélkül az arborétum növényállományában, szerkezetében, létesítményeiben jelentős értékcsökkenés következhetett volna be.
Az arborétum nemcsak természetvédelmi szempontból fontos, hanem műemléki, kertművészeti aspektusból is. Ezt felismerve a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2005-ben a teljes területet I. kategóriájú műemlékké nyilvánította. A projekt keretében az egykori kertről készült tervek, rajzok, illetőleg fényképek alapján a Felső Kertben megvalósítottuk az 'F' épület előtt a Dísztérnek nevezett kertrész kerttörténeti rekonstrukcióját is.
A beruházások eredményeképpen az arborétum növény¬együttese, élőhelyei kedvezőbb mikroklimatikus viszonyok között, nagyobb biztonsággal és költséghatékonyabban fenntarthatók, fejleszthetők. A fejlesztések a vegetáció mellett az állatvilág számára is kedvezőbb élőhelyi feltételeket teremtenek.

A kiadvány jelenleg nincs bolti forgalomban.


Növényházi dísznövénytermesztés egyetemi jegyzet

Szerkesztette: Tillyné Mándy Andrea és Honfi Péter
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2011.
Kiadó: Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
Terjedelem: 333 oldal
ISBN: 978-963-503-470-3

Jegyzetünk részletesen ismerteti a legfontosabb növényházi vágottvirág-kultúrákat, cserepes virágos és levéldísznövényeket, a fontosabb hagymás és gumós növények hajtatását és időzített virágoztatását, valamint az egy- és kétnyári palántanevelés technológiáját és fontosabb fajait, fajtáit. Szerzőink kitérnek a termesztés és kereskedelem legfontosabb változásaira és tendenciáira, ismertetik az egyes növények szaporítását, termesztését, áruforgalmazási tudnivalóit és felhasználását. A tankönyv tartalmazza a Növényházi dísznövénytermesztés tantárgy kötelező anyagát.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


Lomblevelű díszfák, díszcserjék kézikönyve

Írta: Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2012.
Kiadó: Tarkavirág Kft.
Terjedelem: 789 oldal
Formátum: B5, keményfedeles, cérnafűzött

2301 fásszárú növény részletes leírásával, 856 levélábrával, család-, nemzetség- és fajhatározóval. Ismerteti azok származását, igényeit, felhasználási lehetőségeit, gondozását és szaporításmódjait. E témakört még 10 egyéb fejezet egészíti ki. A díszfákat, díszcserjéket ilyen részletesen tárgyaló könyv magyar nyelven még nem jelent meg.
A könyv ára 5000 Ft. Könyvesboltban nem kapható.
Beszerezhető
- a Récsei Center virágüzletében, Budapest, XIV., Istvánmezei út 6., Thököly út – Dózsa György út sarok. (Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-20 óráig, szombat 9-18 óráig, vasárnap 9-16 óráig.) Megközelíthető a 7 vagy 173 számú autóbusszal a Dózsa György úti vagy a Cházár András utcai megállótól. 1 órán át díjtalan parkoló a Szabó József utcából nyílik.
-    postai utánvéttel, csomagolási és szállítási költséggel együtt 7 060 Ft.
Megrendelhető e-mailen: (lomblevelu@gmail.com) vagy levélben: Tóth Imre, 1033 Budapest, Búza u. 30. I. em. 6.


Növényházi dísznövények termesztése

Szerkesztette: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2002.
Kiadó: Mezőgazda Kiadó
Terjedelem: 672 oldal

Könyvünk a jelenlegi és a közeljövőben várható állapotnak megfelelő termékstruktúrában ismerteti a legfontosabb növényházban termesztett dísznövényeket, azok szaporítását, termesztését, áruforgalmazási tudnivalóit és felhasználását. Bízunk benne, hogy munkánk méltóképp szolgálja azt a kertészgenerációt, amelyiknek immár az egységessé váló európai piacon kell helyt állnia. A tankönyv tartalmazza a Növényházi dísznövénytermesztés tantárgy törzsanyagát.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


Növények a kertépítészetben

Szerkesztette: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2003.
Kiadó: Mezőgazda Kiadó
Terjedelem: 525 oldal

A díszkert kialakításának elvi menete és a tervezés alapszabálya azonos, legyen szó családi ház kertjéről, óvoda- vagy kórházkertről, közparkról vagy tetőkertről. A tervezés befejező szakaszában dönti el a tervező, milyen növényfajokat, fajtákat javasol. Ehhez a munkához nyújt segítséget ez a könyv. A szerzők ismertetik a fák, cserjék, évelők, egynyári virágok környezeti igényét, téralakító képességét, virág- és termésdíszét, formai és színbeli hatásukat, telepítésük, ültetésük lehetőségeit, ápolásuk módját. A kert tervezőjének, kivitelezőjének igazi szakmai útmutatót jelent a majd ötven táblázat, amely a dísznövényeket méretük, ökológiai igényük, díszértékük, koronaformájuk, felhasználási lehetőségük szerint csoportosítja. A csaknem kétszáz színes kép ízelítőt ad a megvalósult elképzelésekről, a jól funkcionáló kertek növényeinek szépségéről. Elsősorban tájépítész-mérnöki szakos és szakirányos hallgatóink számára ajánljuk, a növényalkalmazás témakör ismereteinek elsajátításához.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


Díszfaiskola

Szerkesztette: Schmidt Gábor, Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2004.
Kiadó: Mezőgazda Kiadó
Terjedelem: 669 oldal

A hajdani "univerzális" faiskolák ideje lejárt. A gyümölcs- és díszfák, fenyőfélék, szőlő előállításán keresztül egészen az évelőkig a termesztés skáláját átfogó tevékenységet felváltotta az egy-egy termékre vagy méretcsoportra való szakosodás. Megjelentek a szaporítást megkönnyítő hormonok, elterjedt a merisztémakultúra és a speciális anyagok alkalmazása, a vírusmentesítés. Új nevelési módok alakultak ki, (ilyen pl. a konténeres termesztés) és óriási távlatokat nyitott a gépesítés. "Könyvünk egy-egy (így a díszfaiskola létesítését, magukat a létesítményeket, a szaporításmódokat, a díszfák nevelését és értékesítését, a részletes részben a legfontosabb díszfákat és -cserjéket ismertető) fejezetének megírására tehát az adott szakterület legjobb szakembereit kértük fel. Ez garancia arra, hogy korszerű, a gyakorlatban is jól hasznosítható könyvet adunk a faiskolások, az oktatók és a hallgatók kezébe." A könyv tartalmazza a Szabadföldi dísznövénytermesztés díszfaiskolai témájának tananyagát, valamint a Díszfaiskola B tárgy törzsanyagát.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


Kertészeti dendrológia

Szerkesztette: Schmidt Gábor, Tóth Imre
Megjelenés helye, várható ideje: Budapest, 2006.
Kiadó Mezőgazda Kiadó és BCE KETK Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
Terjedelem kb. 400 oldal (+ CD-melléklet)

A zöldfelületek karakterét, a közterek, utcák, házikertek, üdülőterületek zöld keretét a fás növények, a díszfák és a díszcserjék adják meg. Örvendetes, hogy az utóbbi 15 évben több mint két és félszeresére nőtt a díszfaiskolákban a fajok és a fajták száma. Ezt a robbanásszerű emelkedést a fajtaimport, a magyar nemesítők újdonságai és az egyre szélesedő piaci igény kielégítésének összessége okozta. A magyar dendrológia két kiváló és elismert szakemberének megújult könyvében és társulástani fogalmak ismertetése után következnek a hazánkban leginkább bevált, sokáig díszítő, szépen fejlődő díszfák és -cserjék leírásai, környezeti igényei, alkalmazási lehetőségei. Megismerésükben segítenek a habitusképek, a levéllenyomatok és illusztrációk. A 80 oldalnyi táblázatban a leggyakoribb fa- és cserjefajok további fontos fajtáinak megkülönböztető bélyegeire hívják fel a figyelmet. Újdonság a könyv CD-melléklete, melyen közel 700 díszfa és díszcserje színes képe található meg. A több mint 20 közreműködő közös munkájával létrejött könyvet ajánljuk a gyakorlatban tevékenykedő kertépítő, parkfenntartó szakembereknek, a növénytant és kertészeti dendrológiát elsajátító egyetemi hallgatóknak, de a szép fákat, cserjéket szerető kertbarátoknak is.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


Kertészeti Dendrológia (jegyzet)

Szerző: Schmidt Gábor, Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2005.
Kiadó: Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar
(egyetemi jegyzet)
Terjedelem: 199 oldal

Az elsősorban hallgatóink számára készült jegyzet előző kiadása 1999-ben jelent meg. A mostani, átdolgozott kiadást a dendrológiai szortimensben időközben bekövetkezett változások indokolták. A díszfaiskolák választékának csak egy részét, az eddig leginkább bevált fajokat és fajtáikat tárgyalja. Valószínűleg még így is lesznek köztük olyanok, amelyek a jelenlegi (már-már indokolatlanul nagy) választék fokozatos letisztulása után kikopnak a termesztésből, mint ahogy a jegyzetben még nem ismertetett újdonságok egy része is idővel jobban elterjedhet és tananyaggá válhat. A jegyzet tartalmazza a Szabadföldi dísznövénytermesztés és a Dendrológia 1-3. tantárgyak fásszárúnövény-ismereti törzsanyagát.

Nincs könyvesbolti forgalomban, könyvtárakban, antikváriumban néha fellelhető.


Évelő dísznövények termesztése, ismerete, felhasználása

Szerkesztette: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2005.
Kiadó: Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar (egyetemi jegyzet)
Terjedelem: 144 oldal

Az elsősorban hallgatóink számára készült jegyzet az általános botanikai és termesztési tudnivalók után felhasználási csoportosításban írja le az egyes évelő-alkalmazási területek sajátosságait, utána pedig a hozzájuk tartozó növényeket. A jegyzet tartalmazza a Szabadföldi dísznövénytermesztés és a Dendrológia 3. tantárgyak évelőnövény-ismereti törzsanyagát.

Megvásárolható a Mezőgazda Könyvistálló könyvesboltjában, a Budai Campus K épületében.


Kertészeti növények mikroszaporítása

Szerkesztő: Jámborné Benczúr Erzsébet, Dobránszki Judit
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2005.
Kiadó: Mezőgazda Kiadó
Terjedelem: 324 oldal

A növényi szövettenyésztés előzményei közel 100 évre vezethetők vissza, a módszer hazánkban csak az utóbbi évtizedekben vált széleskörűvé. Térhódításának oka, hogy nagy mennyiségű, kórokozómentes, jó minőségű, egyöntetű szaporítóanyagot lehet ezzel a módszerrel előállítani az időjárási viszonyoktól függetlenül. A több, mint 30 hazai szakember által írt mű első része az általános ismereteket, a szükséges környezeti feltételeket tartalmazza, míg a másik nagy fejezet a minden kertészeti ágazatra kiterjedő, speciális szaporítástechnológiai módszereket írja le, így a gyümölcsök, a zöldségfélék, a lágyszárú és fásszárú dísznövények, a szőlő és a gyógynövények in vitro szaporításának lépéseit, a szövettenyészetek indítását, a megfelelő táptalaj kiválasztását, a kiültetést, az akklimatizálást. A szerzőknek nemcsak a viszonylag fiatal szakterület megismertetésében van nagy szerepük az első magyar nyelven megírt könyvvel, hanem az új szakkifejezések meghonosításában is.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


Lombos fák, cserjék

Szerző: Retkes József, Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2005.
Kiadó: Botanika Kft.
Terjedelem: 160 oldal

A könyv színes képekkel és rövid, lényegre törő leírásokkal mutat be 804 lomblevelű díszfát ill. díszcserjét. Negyedik, bővített kiadása értékes növényfajok és -fajták leírásával egészíti ki az előző kiadásokat, figyelembe véve a belföldi faiskolák kínálatának változását és a mediterrán térségből származó import következtében gyarapodott növényválasztékot. Kiemelt szerepet kaptak a magyar nemesítésű fajták, melyek növekvő exportunkban egyre nagyobb jelentőségűek. A lombhullató- és részben az örökzöldnövény-ismereti beszámolókra készülő hallgatók számára jól használható segédlet lehet.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


Virágágyi és balkonnövények

Szerző: Szántó Matild, Mándy Andrea, Fekete Szabolcs
Megjelenés helye, ideje: Szombathely, 2003.
Kiadó: Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete
Terjedelem: 128 oldal

Köztéri parkok, lakóházak kertjei vagy a balkonládák nem képzelhetők el egy- és kétnyári növények nélkül. Alak- és színgazdagságukkal, sokféle kiültetési lehetőségükkel hosszan díszítik környezetüket. Ebben az igényesen megírt szakkönyvben 400 egy- és kétnyári, valamint balkoni kiültetésre alkalmas növény színes képpel illusztrált bemutatásával a szerzők segítenek eligazodni e növények sokasága között. A könyv három fejezetből áll, virágágyi kiültetésre alkalmas egy- és kétnyári növények után a balkonok, erkélyek díszítésére alkalmas növények következnek, majd a teraszok edényes növényei kerülnek bemutatásra. Az egynyárinövény-ismereti beszámolókra készülő hallgatók számára jól használható segédlet lehet.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


Cserepes levéldísznövények

Szerző: Mándy Andrea, Komiszár Lajos, Honfi Péter, Treer András
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2006.
Kiadó: Dísznövény Szövetség és Terméktanács
Terjedelem: 112 oldal

A sorozat új kötete, a "Cserepes levéldísznövények" hiánypótló szerepet tölt be, mert segíti a kertészek, kis- és nagykereskedők, nem utolsósorban a szobanövény-kedvelők útbaigazítását. A nálunk cserepesként használt levéldísznövények különböző éghajlati övezetekből származnak, és kultúrnövényekké váltak. A növénynemesítők szorgalmas munkájukkal különböző fajtákat hoztak létre, növelve azok díszítőértékét. Alapvető, genetikailag kódolt tulajdonságaikat azonban nem tudták megváltoztatni: a növények hőmérséklet-, tápanyag- és vízigénye nem változott. A trópusokról származó növényeknél ezen felül jelentkezik az átlagostól eltérő magas páraigény. A növények felismerésén túl a könyv a felhasználáshoz is hasznos tanácsokat nyújt. A cserepesnövény-ismereti beszámolókra készülő hallgatók számára jól használható segédlet lehet.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétuma (növénytérkép)

Szerkesztette: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2013.
Kiadó: Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar (egyetemi jegyzet)
Terjedelem: 56 oldal

A jegyzet célja a Szabadföldi dísznövénytermesztés, a Dendrológia 1-3. valamint B- ill. C-tárgyainkhoz kapcsolódó növényismeret elsajátításának megkönnyítse. Segítséget kíván nyújtani továbbá azoknak a hallgatóknak is, akik a kötelező tantárgyi anyagon túlmenően bővíteni kívánják dendrológiai ismereteiket. Két fő részből áll: az első rész tartalmazza a fontosabb általános tudnivalókat, valamint az Arborétumban található fásszárú növények jegyzékét, a második pedig a jegyzetekben felsorolt növények helyének részletes térképét. Felhívjuk a jegyzetet használó hallgatók figyelmét, hogy az egyetem Budai Arborétuma természetvédelmi terület, ezért mindennemű növénygyűjtés (levelek, hajtások, vesszők levágása is) szigorúan tilos.

Megvásárolható a Mezőgazda Könyvistálló könyvesboltjában a Budai Campus K épületében.


Dendrológiai Herbárium

Szerkesztette: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 1991.
Kiadó: Pro Natura Kft.
Terjedelem: 103 oldal

A könyv egy rendhagyó növényhatározó. Ajánljuk a gyakorló kerttervezőknek, díszfaiskolásoknak és parkfenntartóknak, a dendrológia iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak és a növénybarátoknak.

 

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


Rügyatlasz

Szerkesztette: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 1993.
Kiadó: KÉE, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
Terjedelem: 138 oldal

A könyv több, mint 540-féle fa és cserje rügyeit mutatja be, ábrákkal és határozókulccsal. Ajánljuk a hivatásos kertépítőknek, erdészeknek, faiskolásoknak és valamennyi növénybarátnak, természetjáróknak. Segédletként hasznosíthatják a rügyismereti beszámolókra készülő egyetemi hallgatók.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


Dísznövény kifejezések és nevek (magyar-angol, angol-magyar) szótára

Szerző: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2001.
Kiadó: SZIE, KETK Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék (egyetemi segédlet)
Terjedelem: 58 oldal

A jegyzet a fontosabb dísznövénytermesztési szakkifejezések angol-magyar ill. magyar-angol szótárát tartalmazza, valamint külön fejezetben gyűjti össze a legfontosabb dísznövények angol, magyar ill. tudományos nevét, mindhárom nyelven alkalmas visszakeresésre. Elsősorban az angol kertészeti szakfordító szakos hallgatók számára ajánljuk, a Dísznövénytermesztés szakmai szóhasználata tantárgy segédleteként, de az angol nyelvű aktuális irodalmat szemmel tartó szakemberek számára is hasznos segítséget nyújthat.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


Virághagymatermesztés

Szerző: Komiszár Lajos
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2003.
Kiadó: BKÁE, KETK Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék (egyetemi segédlet)
Terjedelem: 37 oldal

Az eredetileg az "Évelő dísznövények" jegyzetsorozat III. köteteként megjelent jegyzet 1995-ös elődjéhez képest erősen redukált növényválasztékot tárgyal, de még mindig csaknem másfélszer többet, mint a szorosan vett tananyag. Ennek oka, hogy a hagymás, gumós és hagymagumós dísznövények termesztése átalakulóban, úgy tűnik, felfutóban, van, melynek során nem lehet még pontosan tudni, hogy mely növények lesznek az átalakulás határon is átnyúló nyertesei és vesztesei. A jegyzet segítséget nyújthat a Növényházi dísznövénytermesztés tantárgy hallgatóinak az "időzített virágoztatásra előállított virághagymák termesztése" témakör elsajátításában.

Nem rendelhető, könyvtári és antikváriumi forgalomban néha fellelhető.


Gyepek és pázsitok létesítése és fenntartása

Szerző: Szendrői József
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2003. Kiadó BKÁE, KETK
Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék (egyetemi segédlet)
Terjedelem: 33 oldal

A jegyzet betekintést nyújt a kertépítészeti szempontból fontos fűfélék tulajdonságaiba, és a gyepek és pázsitok létesítésének alapjaiba. Haszonnal forgathatják egyetemi hallgatók, kertészmérnökök és kert- és tájépítő szakemberek.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


Budai Arborétum

Szerző: Schmidt Gábor
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 1994.
Kiadó: KÉE-KK Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
Terjedelem: 62 oldal

Ez a magyar és angol nyelven íródott ismertető a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Budai Arborétuma alapításának 100. évfordulója alkalmából készült, Budapest Főváros Önkormányzata Környezetvédelmi Bizottságának támogatásával. Tisztelettel és köszönettel tartozunk mindazoknak, akik áldozatkész munkájukkal hozzájárultak az Arborétum létesítéséhez, fenntartásához és gyarapításához.

Nem rendelhető, könyvtári és antikváriumi forgalomban néha fellelhető.


Kínai boróka fajtaismertető

Szerkesztette: Komiszár Lajos, Pálmai Béla
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2004.
Kiadó: Somogy-Print Bt.
Terjedelem: 56 oldal

A kiadvány szerkesztői nehéz feladatra vállalkoztak. Több évtizedes tapasztalatuk és a Soroksári Törzsültetvényben végzett módszeres megfigyeléseik nyomán részletes és képekkel dokumentált ismertetőt adnak több, mint 40 kínai boróka fajtáról, belefoglalva a hazai tapasztalatokat és a felhasználás lehetőségeit. Munkájuk annál is hasznosabb, mert nagyon sok olyan fajta van, amely külsőleg megtévesztésig hasonlít egymáshoz, de hasznossága (edzettség, különleges érzékenység, jó vagy rossz szaporíthatóság) között óriásiak a különbségek, ezért nem mindegy, hogy melyik mellett döntünk.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint)


Korszerű településfásítás

Szerző: Gerzson László, Schmidt Gábor, Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, s.a.
Kiadó: Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
Terjedelem: 20 oldal

Az egyre nagyobb városokba koncentrálódott lakosság számára az egészséges környezet megteremtésének egyik fő letéteményese az esztétikus, jól karbantartott, nagy biológiai produkcióra képes zöldfelület, melyek létesítéséhez fel kell használnunk a nemesítés, a fajtakiválasztás és -értékelés, a talajtan, az agrokémia valamint a zöldfelület-létesítési módszerek fejlesztésének legújabb eredményeit. Ehhez nyújt segítséget ez a kiadvány, a városfásításra leginkább alkalmas taxonok felhasználási lehetőségeinek bemutatásával, valamint a növények megfelelő fejlődését biztosító talajok és ültetőközegek, a telepítési technológiák és az eltelepített fás növényzet kezelése problémaköreinek körüljárásával.

Kapható a Mezőgazda Könyvistállóban (Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület földszint).


Dísznövény zsebkönyv - Hová, mit ültessünk?

Szerző: Galántai Miklós, Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2001.
Kiadó: Mezőgazda Kiadó
Terjedelem: 379 oldal

A népszerű kiadvány az egyes növények morfológiai, fenológiai jellemzőit, felhasználhatóságának módját, környezeti igényeit mutatja be táblázatos formában, segítve ezzel a növények kiválasztását, ezzel alapozva meg az elültetett dísznövények optimális fejlődését és lehetőleg hosszú életét.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.

 


Dísznövényismeret virágkötőknek

Szerző: Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2000.
Kiadó: Mezőgazda Kiadó
Terjedelem: 250 oldal

A virágkötészet szakmai követelményeinek és vizsgakérdéseinek megfelelő, speciális dísznövény-ismereti könyv, mely az általános biológiai alapok után az egyes dísznövények leírását tartalmazza, a virágkötészet szempontjából fontos morfológiai jegyek kiemelésével, a kötészeti használhatóság, díszítőérték, termesztés leírásával. A tömör szöveges részt Medvigy Ágnes művészi színvonalú növényrajzai teszik teljessé a virágkötészetben alkalmazott vágott virágok, cserepes dísznövények, fák és cserjék megelevenítésével.

Könyvesbolti forgalomban elérhető.


Magyarország legfontosabb arborétumai és botanikus kertjei

Szerkesztette: Tóth Imre
Megjelenés helye, ideje: Budapest, 2003.
Kiadó: Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége
Terjedelem: 67 oldal

A harmadik alkalommal megjelentetett könyvecske Magyarország 31 kiemelt értékű növénygyűjteményét ismerteti a helységnevek szerinti ABC-sorrendben. Felsorolja a legfontosabb látogatási tudnivalókat, majd röviden leírja a kert történetét, felhívja a figyelmet a különleges látnivalókra.

Nem rendelhető, könyvtári és antikváriumi példányai néha fellelhetőek.
 
 
 
 
 
 

 

magyar