Domokos János

Dr. Domokos János

Budapest, 1904. szeptember 27. - Budapest, 1978. november

Domokos János 1904. szeptember 27-én született Budapesten, Dorschner János operaházi zenész második gyermekeként. Édesapja a Magyar Operaház zenekarának tagja volt, megtartotta kettős állampolgárságát, szudétanémet származása miatt. Ha belegondolunk, Domokos professzornak nem volt felhőtlen a gyermekkora. Viharos történelmi időket élt meg. Az I. világháború idején volt kisiskolás, majd a világháború utáni zűrzavaros években kezdte el középiskolai tanulmányait a VI. főreál-, a mai Toldi Gimnáziumban.

Cserey Adolf, lelkes növénygyűjtő volt biológia tanára, aki meghatározó személyiség volt abban, hogy a Professzor úr egész életében a magyar flóra növényeit gyűjtötte, szelektálta, nemesítette. Érettségi után kertészsegédi képesítést szerzett és a Margitszigeten töltötte gyakorlatát, majd fél évet a Várkertészetben dolgozott. 1926 januárjában került a Pázmány Péter Tudományegyetem Füvészkertjébe, ahol gyakorlati tudását és növényismeretét hamar felismerték. A Kertészeti Tanintézetbe 1928-ban jelentkezett hallgatónak, tanulmányait 1931-ben jeles oklevéllel fejezte be. A Tanintézet budai gyakorló üzemében gyakorlatvezetőként kezdett dolgozni, majd külföldön, Németországban töltött szakmai gyakorlatot. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen folytatta, növénytan és földtan szakon szerzett egyetemi végzettséget.

1933-tól a Kertészeti Tanintézetben a dísznövénytermesztés és dendrológia tárgy előadója lett, majd megszervezte az azonos nevű tanszéket is, amely az ún. Bereczki-épületben, a mai E-épületben működött.

Az önálló Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék életre hívásával e termesztési ágak új, tudományos, és egyben a gyakorlatban is alkalmazott korszaka kezdődött. Új oktatási tematikát, tantervet készített a tantárgy speciális igényeinek felismerésével.

Az oktatással párhuzamosan megkezdte a kutatómunka fejlesztését is. Ismerve a Kárpát-medence klimatikus adottságait, botanikai gyűjtőutakat szervezett. Célja volt a szélsőséges viszonyokat tűrő fák, cserjék, évelő növények feltérképezése, begyűjtése, értékelése, majd szelekciója és nemesítése. Erdélyben, a Vajdaságban, az alföldi homokos, szikes területeken vett részt botanikai gyűjtőutakon Boross Ádám, Balás Géza, Gyelnik Vilmos, Kárpáti Zoltán társaságában. A begyűjtött magvak magélettani vizsgálatát is megkezdték a szaporítási munkák sikeres beindításához.

A tanszéki nemesítői és kutató munkák eredményeit az 1935-től megjelenő Tanintézeti, majd később Főiskolai Közleményekben ismertette. Jelentős érdemeket szerzett a Tanintézeti Könyvtár megteremtésében. A megjelent közlemények, tudományos dolgozatok elősegítették az önálló kertészeti tudományág kifejlődését, az oktatás akadémiai, főiskolai, majd egyetemi szintre emelését. Tanszékvezetői munkájának megszervezésével egy időben 1937-ben családot alapított, felesége Zimmerer Mária szintén a Kertészeti Tanintézet növendéke volt, ma rubindiplomás mérnök.

Nevét fivérével együtt a 30-as években magyarosította, ezzel is bizonyítva elkötelezettségét, magyarságát. A II. világháború újabb megpróbáltatásokat hozott Professzor úr életébe. Az arborétumot, a budai kísérleti teret több bombatámadás érte, az épületek romba dőltek, gyűjtemények semmisültek meg. A háború után a már többgyermekes család a kettős állampolgárság miatt a kitelepítettek listájára került, bujkálni kényszerült.

Egy ideig a Vas megyei Vép körzetében kertészeti magtermesztéssel foglalkozott, majd 1949-ben Okályi Iván és Tőkés Ottó közbenjárására rehabilitálták, visszahívták a Főiskolára és megbízták a tanszék vezetésével. 1949-től kettős feladatot látott el, ugyanis megbízást kapott a budatétényi Kertészeti Kutató Intézetben a dísznövénytermesztési osztály megszervezésére, vezetésére. Az 50-es évektől úgy gondolta, hogy a pályája kezdetén kitűzött célokat szélesebb körben megvalósíthatja, ha mindkét munkakörében teljesíti feladatait. Az oktatás- kutatás szervezésében új munkatársakra talált, a tanszéken Nádasi Mihály, Kerényi Elek később Tóth Imre, Incze Ferenc és Nagy Béla, az intézetben Kováts Zoltán, Márk Gergely, Sipos Elek voltak segítségére. Botanikai gyűjtőmunkáját is újból megszervezte Kárpáti Zoltán, Boros Ádám, Wágner János segítségével. 1958-ig a kísérleti területek fő részben együtt voltak a Kertészeti Kutató Intézettel.

A Budai Arborétum rekonstrukciós munkáit is elkezdték, újjáépítették a Budai Kísérleti Teret, ezzel biztosítva a gyakorlati oktatás feltételeit. Főbb kutatási témái: a hazánkban honos fás és évelő növényanyag felmérése, legfontosabb szempont a szárazság, ill. városi környezet tűrése. Ez teljesen új kutatási terület volt, amelyből addig módszeres, hazai kísérleteken alapuló megfigyelések nem voltak. A témában elért új tudományos eredményeinek köszönhetően 1952-ben megkapta az MTA mezőgazdasági tudományok kandidátusi fokozatát.

A dísznövénytermesztés oktatási és kutatási munkáját mintegy tíz évig koordinálta, vezette a Kertészeti Kutató Intézetben és a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán egyidőben. A városfásítási, kertépítészeti kutatásokkal foglalkozó munkákat 1952-56 között a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium anyagiakkal is támogatta, ez nagymértékben segítette a későbbi eredmények elérését. A szárazság- és várostűrő fák nemesítési, honosítási kutatómunkáját később a földművelésügyi tárca is támogatta.

1957-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését, és egy évig a Kertészeti Kutató Intézet igazgatójaként is dolgozott. 1958-tól tagja lett az MTA Kertészeti Albizottságának. Ezt követően felkérést kapott a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Munkabizottság megszervezésére, a termelés, kutatás, oktatás és szaktanácsadás feladatainak koordinálására. (A munkabizottság tagjai a KKI dísznövényes kutatói, a Debreceni pallagpusztai Kutatóintézetből Preczner Gábor, Szarvasról az Arborétum vezetője Banecker Alajos és a tanszék oktatói voltak.)

A professzor úr előadásait nagyfokú szakmai tájékozottság, felkészültség jellemezte. Előadásain mindig telt ház volt, nem kerültek elő a pad alól a keresztrejtvények, kézimunkák, mindenki szorgalmasan jegyzetelt, hiszen tudtuk, az elmondottak nem találhatók meg a tankönyvekben. A dísznövényszakkörös hallgatókat személyesen vizsgáztatta, mondván: csak úgy tudom ajánlani magukat, ha tudom, hogy mit tudnak. Igazi iskolateremtő egyéniség volt, tanítványait szigorral, de féltő gonddal nevelte.

A 1960-as években részt vett az oktatáskorszerűsítésben, a főiskolai karok, szakok kialakításában, a tudományos képzés (doktori, kandidátusi) kereteinek megteremtésében.

Új kutatási témák is kerültek a tanszékre és a kutatási terület is átszervezésre került. 1964-ben a Soroksári Tangazdaságból kivált a Kísérleti Üzem, Budatétényből a fák, cserjék, virághagymák Soroksárra költöztek, majd 1967-ben költözött a budai telep is. A költözés sok problémát, feladatot jelentett, hiszen gyengébb technikai adottságokkal rendelkező területre kerültek a növények. A kutatás, a gyakorlati oktatás feltételeit meg kellett teremteni. Ebben a munkában Nagy Béla tanár úr és Sipos Elek segítették a professzor urat, vállalták a szervezés, irányítás, lebonyolítás nagy részét. Az új feltételeknek megfelelően a gyakorlati oktatást is át kellett szervezni, itt Incze Ferenc tanár úr segítsége, munkája jelentette a biztos támaszt a Professzor úrnak.

Közben a tanszék is többször költözött, a Bereczki-épületből a G-épület 2. emeletére majd a G-épületből a K-épület 3. emeletére. Ez utóbbi 1969 decemberére esett, amikor Professzor úr már nyugdíj előtti szabadságát töltötte.

A teljesség igénye nélkül szólnunk kell Domokos János irodalmi tevékenységéről. Több mint 400 szakcikket írt magyar és német folyóiratokba; tudományos közleményei jelentek meg főiskolai, egyetemi évkönyvekben, főiskolai jegyzeteket írt. A Díszfák, díszcserjék, évelő dísznövények c. jegyzete 7 kiadásában, Dísznövénytermesztés c. jegyzete 4. kiadásában jelent meg. Dísznövénytermesztésből tankönyvet írt, mely először 1961-ben jelent meg, majd bővített kiadásban 63-ban és 67-ben jelent meg újra. Számos szakkönyvet írt, Virágoskert című könyve több kiadást megért. Világos, magyaros stílusa a tudományos eredmények közlésére is jellemző. 150 új tudományos eredményt publikált, eredeti adatokat közölt. Tudományos előadásai, publikációi segítették a fiatal oktatók, kutatók felkészültségét.

Nagy gondot fordított a tanszéki könyvtár fejlesztésére. Hazai és külföldi könyvek, folyóiratok gondos válogatásával, beszerzésével teremtette meg az önálló szakkönyvtárat. Ez a gyűjtemény ma is büszkesége tanszékünknek.

A hazai szakmai közélet ismert alakja, halálig tagja volt az MTA Kertészeti Albizottságának, aktívan közreműködött az OMMI létrehozásában és dísznövény-fajtaértékelő bizottságának munkájában.

Életművének tézisekbe foglalása alapján a Magyar Tudományos Akadémia Agrárosztálya javaslatára a mezőgazdasági tudományok doktora tudományos fokozatot kapott.

Sokoldalú érdeklődését mutatja a zene iránti szeretete is. Kedves kollégáival kamarazenekart alakított, heti rendszerességgel lakásán gyűltek össze, klasszikus darabokat játszottak.

Domokos Professzor 1969-ben búcsúzott a Tanszéktől, az Egyetemtől. Addig több száz hallgatóval szeretette meg a természetet, nevelt a természetes és épített környezet védelmére.

Igazi kertészdinasztiát teremtett, lányai az üvegházi dísznövénytermesztésben, fia gyógynövénytermesztésben szereztek országos elismertséget. Hat unokája közül 5 a kertész és a sor még folytatódik.

Halálhíre váratlanul érte a kertésztársadalmat, tudtuk, hogy betegeskedik a szívével, de erős szervezete, fegyelmezett tartása, munkabírása feledtette betegségét. Temetésén 1978 novemberében több százan búcsúztattuk, családja, barátai, kollégái. Jóllehet oktatói és közéleti munkásságáért, a kutatási eredményeiért többször is kapott állami elismeréseket, kitüntetést, mégis mint a szakterületét szerető dísznövénytermesztő és dendrológus szakembernek legfőbb jutalma, hogy életműve maradandó: gyermekei, tanítványai, munkatársai folytatják a megkezdett és jól megalapozott munkát az emberi környezet számára annyira fontos kertészeti tudományok fejlődése érdekében.

Schmidt Gábor - Sipos Elek - Szántó Matild

magyar