A Budai Arborétum története röviden

A Budai Arborétum története röviden

A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétuma a Gellért-hegy déli oldalán terül el, a Villányi út - Szüret utca - Somlói út között.Az Arborétum telepítését először a Felső Kertben kezdték meg 1893-94 telén. Tervezője és első vezetője a német származású kertész-dendrológus, Räde Károly volt. 1000 féle fa és cserje, és 90 évelő faj nyert elhelyezést az akkoriban alakult Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetet körülvevő három hektárnyi területen. Az itt található növények egy része tehát - például az "F" épület fölötti néhány tölgy, dió, platán, páfrányfenyő - elmúlt 110 esztendős. A kialakítás tájképi jellegű volt, rendszertani hovatartozásuk szerint csoportosított növényekkel. Ez a csoportosítás - a kert bemutató jellegének megfelelően - az oktatást szolgálta.

Az 1920-as évek végén újabb 3/4 hektárral bővült az Arborétum. Az új rész terveit a kor neves építésze és kerttervezője, Rerrich Béla készítette, a kivitelezést Magyar Gyula, a tanintézet dendrológus oktatója irányította. A növényanyag az ezt követő időben a legváltozatosabb: egy ránk maradt katalógus szerint 1370 fa- és cserjefajt, változatot, fajtát foglalt magában. Természetesen a különböző vidékekről idehozott növényritkaságok nem mindegyike bizonyult ellenállónak az adott viszonyok között. Sok közülük (különösen a kényesebb fenyők és lomblevelű örökzöldek) az idők folyamán a téli hidegek vagy a nyári szárazság áldozatául esett.
A II. világháborút hazánk többi arborétumánál is jobban megszenvedte a kert, mivel Budapest ostroma idején súlyos harcok színtere volt. A golyók, repeszek nyoma ma is látszik néhány idős fa törzsén, mások a belsejükben "rejtegetnek" háborús aknaszilánkokat.
A felújítás 1949-ben megindult munkája elsősorban Nádasi Mihály nevéhez fűződik. Pótolták, illetve fokozatosan újakkal cserélték le az elpusztult vagy túl idős, sérült növényeket, s közben természetesen új fajokkal is gazdagodott a kert. 1963-ban új öntözőberendezés épült, ami igényesebb növények behozatalára is alkalmat adott. Újjáépítették és kibővítették a sziklakertet, ezzel az évelő dísznövények száma gyarapodott.
A felső területrész 1969-ben mintegy fél hektárral csökkent, a Központi Kollégium és sportlétesítmények megépítése miatt. A fölötte lévő területsáv fokozatosan ismét arborétummá alakult.
Az Alsó Kert eredetileg a Tanintézet kertészeti telepe volt, üvegházakkal és szabadföldi haszonnövények ültetvényeivel. A II. világháború után több fokozatban alakult arborétummá, ahogyan az egyetemmé fejlődött tanintézet újabb épületekkel és területekkel bővült, tangazdasága pedig a városon kívülre költözött. Ezen belül viszonylag idős az "A" és "G" épületek által határolt területrész, ahol a növények többségét Ormos Imre professzor tervei alapján, az 1950-es és a 1960-as években telepítették.
Fiatalabb a "K" épületet körülvevő, illetve a "K" épülettől nyugatra elterülő rész, ami az épület felépítését követően, 1969 óta arborétum.
1974-től Schmidt Gábor az Arborétum vezetője. Az azóta eltelt időszakban az arborétum 1,5 ha-ral, fásszárú növényanyaga kereken 800 taxonnal bővült. A Felső Kertben (a 100 éves fennállás évfordulóján) 100 nárcisz és 100 tulipán fajtát magába foglaló hagymás-gyűjtemény létesült. 1994-ben megépült az alsó üvegház, 1996-ban a tetőkert, 1997-ben a kerti-tó.
A felső, idős terület felújítása, majd az alsó területek létesítése során az eddigi telepítési rendszer némely hátrányát is igyekeztek korrigálni. A szigorú rendszertani elosztásnál ugyanis rokonsági alapon teljesen eltérő igényű növények is egy helyre kerültek. Érthető, hogy így a környezet nem mindnek felelt meg, s részben ez is okozta a növényanyag elszegényedését. A fenyők például, amelyek a felső, száraz területen voltak, kezdetben jól fejlődtek, később sokuk pusztulásnak indult. Az új telepítések ezért elsősorban a növények igényeinek figyelembevételével történtek, úgy azonban, hogy a hasonló fajok a lehető legközelebb legyenek egymáshoz.
A növényrendszertől való eltérés az esztétikus, parkszerű elrendezésre is tágabb lehetőséget nyújt, ezt az elvet követjük ma is. Egy másik törekvés, hogy minden növényféleségből legalább kettő legyen - tartaléknak - ha valamelyik elpusztulna.

Az eredeti növényzet rekonstrukciója (Írta: Dr. Facsar Géza)

A kelenföldi lapályt ártéri ligeterdők kísérték, amelyek vizenyős rétekkel, keserűsós szikesekkel és síklápokkal érintkeztek. Utóbbira utalnak a kis mélységben, építkezéseken feltárt tőzegmaradványok. A magasártéri keményfa ligeterdő (Fraxino pannonicae-Ulmetum) maradványai felhúzódtak a Gellérthegy déli oldalának vízmosásaiba. Ezt jelzik az Ulmus laevis, Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, Quercus robur, Acer tataricum, Scilla bifolia előfordulások.
Az ártéri erdőkkel az Alföld peremén, löszös lejtőtörmeléken a tatárjuharos lösztölgyes (Aceri tatarico-Quercetum) érintkezett. Ennek a társulásnak a legközelebbi maradványait ma Kamaraerdőnél a Budaörsi-medence felé eső oldalon találjuk.
A lejtőn az egykor telepített szőlőkből és a humuszkarbonátos barna erdőtalaj szelvényből következtethetően a zárt molyhos tölgyes (Orno-Quercetum) alkotta a legnagyobb felületű erdőt. Ennek maradványai a Sas-hegyen, szépen kifejlődve a Csíki-hegyekben - mint ennek a Gellértheggyel kezdődő triász rögsorozatnak délre, délnyugatra néző lejtőin - találhatók meg.
A karsztbokorerdő fás elemei az Arborétumnál jóval magasabban, a gellérthegyi Jubileumi Parkban (Fraxinus ornus, Prunus mahaleb subsp. simokaiana stb.) még ma is jól felismerhetők. A sziklás, meredek lejtők védett nevezetességei: Silene flavescens, Aurinia saxatile. Mikroklímára utaló kultúrmaradványok az Prunus dulcis, Ficus carica.

Rengeteg további hasznos információt találhat, ha bebarangolja a Budai Arborétum hivatalos honlapjának virtuális tanösvényeit is.

magyar